Ez a barna sörünk egy erős, testes. komplex ital, amin lehet akár gondolkodni – ahogyan a hozzá kapcsolódó történeten is.
Nagyapánk mindössze 16 éves volt, mikor a második világháború borzalma elérte Budapestet. Szerencsére ahhoz még túl fiatal, hogy besorozzák, de a leventetörvény, ami minden 12 és 21 éves korú fiatalt érintett, messzire sodorta. A háború vége felé Magyarország már a gyerekeket is a frontra küldte volna, de előtte Németországba kellett menniük, kiképzésre. Az orosz front előrenyomulása miatt nagyapánk csapatának vezetője, egy német katona is inkább a menekülést választotta és Dánia felé irányította őket. Hetekig gyalogoltak, sokszor 30 kilométert is naponta, éhezve, fázva a márciusi hidegben. Ott aludtak ahol tudtak és mindent megettek amit találtak. A fagyott krumpli, amit kikapartak a földből nem lett volna elég a túléléshez – de találtak egy elhagyott tehervagont, amiben cukor volt. Minden nap egy kanál cukor. Micsoda önfegyelem egy gyermektől, hogy a nyakába akasztott zsákból csak egy kanállal egyen, és nem többet. Nagyapánk túlélt egy szőnyegbombázást, amiben a mellette álló meghalt, de kitartott a háború végéig. Még egy évet kellett napszámban dolgoznia Csehszlovákiában mielőtt hazatérhetett.
A családja mindeközben semmit nem tudott róla. A történet vége rendkívüli. Mikor leszállt a vonatról amivel hazatért Budapestre, meglátta a tömegben az anyját. A történet az ő karjaiban végződik.