6,5% ALC/VOL | 0,33l dobozban és 30/50l hordós kiszerelésben.

Első sörünk a különös Ravasz Hód néven futott. Gondos kísérletezés után született meg a recept, ami kategóriájában egyedülálló hibrid sört eredményezett. Ötvözi a klasszikus barna felsőerjesztésű ale sörök krémes zamatát az amerikai komlókkal készült IPA sörök gyümölcsös, citrusos ízvilágával. Testes, határozott kortyérzetet ad az egész szájban markánsan megjelenő komlójegyekkel, mely végül finoman elsimul, és teret ad a négyféle maláta jellegzetes ízének. Vigyázat, ravasz.

Beer geek

Hosszú séta

Ez a barna sörünk egy erős, testes. komplex ital, amin lehet akár gondolkodni  – ahogyan a hozzá kapcsolódó történeten is.

Nagyapánk mindössze 16 éves volt, mikor a második világháború borzalma elérte Budapestet. Szerencsére ahhoz még túl fiatal, hogy besorozzák, de a leventetörvény, ami minden 12 és 21 éves korú fiatalt  érintett, messzire sodorta. A háború vége felé Magyarország már a gyerekeket is a frontra küldte volna, de előtte Németországba kellett menniük, kiképzésre. Az orosz front előrenyomulása miatt nagyapánk csapatának vezetője, egy német katona is inkább a menekülést választotta és Dánia felé irányította őket. Hetekig gyalogoltak, sokszor 30 kilométert is naponta, éhezve, fázva a márciusi hidegben. Ott aludtak ahol tudtak és mindent megettek amit találtak. A fagyott krumpli, amit kikapartak a földből nem lett volna elég a túléléshez – de találtak egy elhagyott tehervagont, amiben cukor volt. Minden nap egy kanál cukor. Micsoda önfegyelem egy gyermektől, hogy a nyakába akasztott zsákból csak egy kanállal egyen, és nem többet. Nagyapánk túlélt egy szőnyegbombázást, amiben a mellette álló meghalt, de kitartott a háború végéig. Még egy évet kellett napszámban dolgoznia Csehszlovákiában mielőtt hazatérhetett.

A családja mindeközben semmit nem tudott róla. A történet vége rendkívüli. Mikor leszállt  a vonatról amivel hazatért Budapestre, meglátta a tömegben az anyját. A történet az ő karjaiban végződik.

TOVÁBB A TÖRTÉNETEKHEZ

Kapcsolódó bejegyzések

Merchandise

Merchandise ON! Kedves Vásárlóink, Barátaink! Egyedi ajándéktárgy, vagy egy póló saját használatra kedvenc söröd mintájával – remek dolog. Esetleg egy igazi sörkóstoló pohár, amiből még nagyobb örömmel lehet fogyasztani. Mindezeket hozzáteheted a sörrendelésekhez, vagy csak úgy, rendelj magadnak vagy annak, akit megajándékoznál.

Explore

All Together Collab

Világméretű összefogás! Egy világméretű sör összefogásban veszünk mi is részt,  amit a Covdid-19 válság enyhítésére indítottak el. Célja a vendéglátóipar megsegítése. A projektet a New York-i Other Half Brewery indította el, felhívásként  sörgyárak számára, hogy lépjenek elő és vegyenek részt ebben az összefogásban. Megkaptuk a receptet azzal a kikötéssel, hogy a bevétel egy  bizonyosszázalékával támogatjuk…

Explore

A dobozos sör házhoz megy!

Kedves Emberek!   Mindannyian tudjátok, hogy a vendéglátás kényszerhelyzetben van. Ez kihat a beszállítókra, így ránk, a sörfőzdékre is. Elsődleges célunk, hogy megtartsuk a munkahelyeket hiszen egy csapat vagyunk és a járvány után szeretnénk tovább főzni a söröket. Ezért elindítottuk a dobozos sör házhoz megy mozgalmunkat. Egyszerű: válogass kedvedre a weboldalon, a dobozos söröket  6…

Explore